Köpöd ki.
A filter elméletem ami gyakorlatilag életben tart.
Vagyok ám, csak kicsit leeresztettem. Sok volt ez a hét. Inkább négy hónap.
Azt, hogy konkrétan milyen események sora vezetett ide, azt a következő posztban írom meg, most inkább arról írnék - amit magam is majdnem elfelejtettem most…legyen ez itt most az emlékeztető, hogy mit KELLETT volna tennem…
Aztán a következő posztban - holnap - jön az, hogy hogyan épül fel egy stresszhalmaz akkorára, amire a testem teljes vészjelzést adott ki.
Szóval arról szeretnék nektek írni — és érdekes, hogy már hétfőn is ezt terveztem, pedig akkor még nem láttam a hetemet — hogy hogyan lehet nem megbolondulni, amikor szájig ellep már a víz. Hogy hogyan lehet kibírni azt, amikor úgy érzed, hogy beborít a világ szennye, és megbénít a sok rossz, ami zuhog rád.
Illetve arról, hogy én hogyan élem túl. Lehet, hogy másnál nem így működik.
Vannak nagyon nehéz sorsú emberek, akik különösen nagy és nehéz hátizsákot kaptak az élettől. Vannak akiket az örök “csak megszületni volt nehéz” csoportba tartoznak — érdekes, az általános közhiedelem szerint ők vannak a legkevesebben, pedig nem. És vannak akik az átlagos súlyú csomagot kapták, róluk hisszük, hogy ők vannak a legtöbben.
Most azt szeretném kérni, hogy gondolj magadra — a testedre és a lelkedre is — mint egy szűrőre. Mondjuk mint egy akvárium filterére, ami komplexen, több rétegből áll, hogy a különböző méretű szennyeződéseket ki tudja szűrni.
Fent minden befolyik. Az étel, a víz, a hangok, a levegő, a szagok, az első impulzusok — minden itt kerül be a rendszeredbe.
A jó az könnyedén, mint a higany, siklik át rajtad. Mint egy pontgyűjtő játékban robbanak a kis csillagok és telítődik a boldogság szinted — és tisztul a filtered.
De a rossz? Az egészen másképp működik.
(Mert van egy pont, aminél a kiköpés már nem elég. Erről is írok.)